Nyitókép: Egy Fradi-gól a háromból Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
***
A Fradi nyáron érkezett új vezetőedzője, a holland Pascal Jansen a mérkőzés előtti sajtótákékoztatón a következőket mondta el a selejtező mérkőzéssel kapcsolatban:
„Szerencsések voltunk hiszen 40 napunk volt a felkészülésre, ezt maximálisan ki is használtuk. A The New Saints-cal kapcsolatban tudjuk, hogy milyen játékot játszanak, többször voltak elsők, akárcsak a legutóbbi szezon végén. Ez most egy másfajta kihívás lesz, de mi az első naptól kezdve erre a meccsre készültünk, ezt rögtön az első nap leszögeztem az öltözőben. Azt megígérhetem, hogy a szurkolók rengeteg energiát látnak majd tőlünk a pályán, ez az alapja a filozófiámnak. Emellett a letámadásoknál, a védekezésben, mindenben szükség lesz a fegyelemre”.
A The New Saints vezetőedzője, Craig Harrison (aki összesen nyolc bajnoki címet szerzett a walesi rekordbajnokkal) leszögezte, „egyáltalán nem turistáskodni jöttünk Budapestre. Próbáltuk feltérképezni, milyen stílusra számíthathatunk, van több elképzelés is a fejünkben, de majd a találkozó első tíz percében eldől, hogy mivel kell szembenéznünk”.
A találkozót (amelyet 16 231-en tekintettek meg a helyszínen) a spanyol Guillermo Cuadra vezeti (érdekesség: az egyik asszisztens – Gudalupe Porras – egy hölgy, a másik segítő Alejandro Estevez), a két csapat a következő összeállításban lép pályára a Groupama Arénában:
FTC: Dibusz – Makreckis, I. Cissé, R. Gustavo, Ramírez – Rommens, Maiga, Zachariassen – A. Traoré, Pesics, Marquinhos.
TNS: Roberts – D. Davies, Bodenham, Pask, Daniels – Redmond, Smith, Clark – J. Williams, Young, Brobbell.
CIKKÜNK FOLYAMATOSAN FRISSÜL!
Az első említésre méltó esemény: a 8. percben az egyelőre a Ferencvárosnál maradó Maquinhos lendületesen tört be a tizenhatoson belülre, beadását csak nagy üggyel-bajjal hárította a walesi védelem, Roberts kapus könnyebb sérülést is szenvedett.
A 15. percben pedig már a vezetést is megszerezte a Fradi! Marquinhos beadását az égbe fejelte az egyik walesi középső védő, Bodenham, amely éppen így lett jó Adama Traorénak, aki amolyan „hulló falevélként” a hálóba stukkolta a labdát. Ferencváros – TNS 1-0!
Adama Traoré nagyon bekezd, a 21. percben már a második gólját szerezte! Az egyik új szerzemény, Raúl Gustavo remek előre ívelését Zachariassen „mellelte le” Pesic elé, ő a mali légiós elé tolta a labdát, akinek gyerekjáték volt értékesítenie a helyzetet. Ferencváros – TNS 2-0!
Pascal Jansen, a Ferencvárosi TC vezetõedzõje remekül mutatkozott be Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A 24. percben pedig már hárommal megy a magyar bajnok! Ismét Marquinhos villantotta meg remek képességeit: pontos passzát Kristoffer Zachariassen magabiztosan gurította a hosszú sarokba. Ferencváros – TNS 3-0!
A 37. percben láthattuk az első kisebb walesi próbálkozást: az előre húzódó jobbhátvéd, Davies lövése alig ment fölé, majd nem sokkal ezután Williams beadását csak üggyel-bajjal tisztázta Raúl Gustavo.
A hosszabbítás első percében majdnem jött a csattanó: Williams 16 méterről a felső kapufát találta telibe – a labda szerencsére kifelé pattant...
SZÜNET UTÁN
A 49. percben villant a meccs első sárga lapja: a TNS legjobbja, Williams talpalta le Ramírezt. A következő percben kis híján növelte előnyét a Ferencváros: egy szöglet után Traoré lövésszerű beadása Zachariassenen pattant meg, így a labda éppen a kapu mellé szállt.
Az 53. percben már nem volt menekvés: Pesics visszagurítását Ramírez adta be, és ki más érkezett remekül, mint az immár mesterhármast elérő Adama Traoré?Ferencváros – TNS 4-0!
A 61. percben büntetőhöz jutott a Ferencváros! Williams borította fel Zachariassent a tizenhatoson belül, a büntetőt a Ferencváros egyik legjobbja, Marquinhos értékesítette. Ferencváros – TNS 5-0!
A brazil légiós ezután a mez levételéért sárga lapot kapott – ez viszont butaság...
Marquinhos (jobbra), a mérkőzés egyik kulcsfigurája volt Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Újabb Marquinhos-parádé! A 71. percben három walesi védőt is kicselezett, remekül tekerte el a labdát, amelyet Roberts nagy bravúrral a bal kapfufára tolt, a kipattanót viszont Pesics lesről lőtte a hálóba...
A 80. percben nem sok hiányzott a The New Saints szépítéséhez: a csereként beállt McManus a 16-oson belülről, teljesen tiszta helyzetből lőtt – Dibuszról ki sem pattant a labda...
Az utolsó percek csendes játszadozással teltek el, nem nagy kockázat kijelenteni: a Ferencváros készülhet a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörére, amelyet minden valószínűség szerint a Midtyilland ellen vívnak majd a zöldek; a dán rivális az első mérkőzésen 3-0-ra győzött az andorrai Santa Coloma otthonában...
Az FCSB elnöke nemrég arról beszélt: megcsapnák a Ferencvárost a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében. Most a sportigazgató nyilatkozta azt, hogy szívből reméli, a Fradi lesz az ellenfelük a 3. fordulóban.
Persze nem rajta múlt; ő megtett minden gusztustalanságot, amit csak lehet, ám az elvi szilárdság kifogott rajta. Ami egyaránt jellemző Lévai Anikóra és Orbán Viktorra. Horváth K. József írása.
p
5
1
15
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 135 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
chief Bromden
2024. július 24. 08:35
Dönci feszült, ideges.
Mi lesz,ha nyomás alá kerül?
Jelentéktelen,komolytalan mérkőzés idegenlégiósokkal feltöltött "magyar' csapattal,harmadosztályú ellenféllel.
A második gól után elégvolt az egészből.
Kiábrándító.
Nagypofájú edző,szokásos hangzatos kijelentések stb.